napiRöhej

A Kovács-házaspár több évi próbálkozással sem volt képes összehozni egy gyereket, pedig az asszony fürdőkúrán is részt vett. Ezért végül úgy döntöttek, hogy fölhívnak egy céget, amelyik speciális szolgáltatásként ilyen esetben apahelyettesítő férfit küld a házhoz, hogy az asszony végre teherbe essen.
Aznap, amikor az apahelyettesítő érkezése esedékes volt, Kovács úr megcsókolta feleségét, majd így szólt: "Én akkor most megyek, a fickó hamarosan itt lesz. "
Húsz perc múlva egy házról házra járó gyerekfotós becsöngetett Kovácsékhoz is, hátha sikerül ott megrendelést kapnia gyerekfénykép készítésére.
- Jó reggelt asszonyom. Azért jöttem, hogy. . .
- Jó reggelt! Nem kell magyarázkodni, fáradjon be, már vártam magát - vágott közbe Kovácsné.
- Igazán? - mondta a fotós. - Nagyszerű! Tudja, én gyerekekre specializálódtam.
- Igen, tudom, ezért is gondoltunk magára a férjemmel. Jöjjön be, és foglaljon helyet!
Majd néhány másodperc szünet után, elpirulva, így folytatta:
- Nos, akkor hol kezdjünk neki?
- Ne aggódjon asszonyom, én mindent elrendezek. Általában kettőt a fürdőszobában, a kádban szoktam csinálni, egyet a kanapén, és esetleg még egy-kettőt az ágyon. Néha a nappali szőnyegpadlóján is remekül sikerül. Maga csak nyugodtan lazítson!
- Kádban?. . . A nappali szőnyegpadlóján?. . . Nem csoda, hogy Géza és én nem boldogultunk. . .
- Ugyan asszonyom, ne tegyen magának szemrehányást! Még mi, profik se
garantálhatjuk, hogy mindegyik sikerül. Bár ha több helyzetben megpróbálom, és több irányból csinálom, akkor biztos vagyok benne, hogy ön elégedett lesz az eredménnyel.
- Te jó ég! Hiszen az rengeteg. . . - kapkodott levegő után Kovácsné.
- Nézze asszonyom, az én szakterületemen az embernek rá kell szánnia a dologra az időt. Persze, én örülnék a legjobban, ha mindenütt 5 perc alatt végezhetnék, de higgye el, akkor maga nagyon csalódott lenne.
- Hát ami igaz, az igaz - dünnyögte el magát Kovácsné.
A fényképész kinyitotta a táskáját, és előhúzott egy fotóalbumot.
- Nézze meg, ezt például egy busz tetején csináltam.
- Te jó ég! - kiáltott föl Kovácsné, és gyöngyözni kezdő homlokát megtörölte a zsebkendőjével.
- Nem akarok dicsekedni, folytatta a fotós, de ez az ikerpár szerintem különösen jól sikerült. Pláne, ha tudná, milyen nehéz volt a dolgom a mamájukkal.
- Nehéz volt? - kérdezte Kovácsné.
- De még mennyire! Végül kénytelen voltam elvinni őt a parkba, csakhogy boldoguljak vele és rendes munkát tudjak végezni. Ott egész csoport gyűlt körénk. Egymást lökdösték, csak hogy láthassák, mit kínlódom. Legalább két órán keresztül dolgoztam.
- Két órán keresztül?
- Igen, mert az asszony állandóan kiabált meg sikoltozott. . . Emiatt viszont egyszerűen képtelen voltam összpontosítani. Lassan kezdett besötétedni, ezért kapkodtam, és gyorsan ellőttem egy sorozatot. Végül egy mókus lemászott az egyik fáról, és elkezdett a műszeremmel babrálni, ezért inkább elpakoltam.
Kovácsné előrehajolt:
- Jól értem? A mókus rágta a. . . izé, a. . . műszerét?
- Igen. Hát megérti, hogy nem hagyhattam tovább elöl, nem igaz? Na, asszonyom, akkor kezdjünk neki, ha ön is készen áll rá. Én akkor fölállítom az állványomat.
- Állványát?
- Természetesen! Hiszen gondoljon bele, asszonyom, hát leszakadna a karom, ha azt a fél kilót hosszan a kezemben kéne tartani!
Asszonyom!
Mi van magával? Te jó ég! Ez a nő elájult! 

Nő: Jó volt a szeretkezés. Most fekszünk egymás mellett, elgondolkozva néz fölfelé. Aggódom. Vajon miről gondolkozik? Biztos a kapcsolatunkról. Ó jaj, ráncolja a homlokát. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja ajkait. Mérlegel, számítgat. Biztos végigfut agyán, hogy már két éves a kapcsolatunk. Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam. Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal. . .
Férfi: Ott a plafonon az a légy. Mászkál. Vajon hogy a francba nem esik le? 

Jancsi és Juliska a mezőn sétálnak, amikor azt látják, hogy a bika hágja az
egyik tehenet. Jancsi megtorpan és Juliskára sandít:
- Juliska, mit szólnál, ha én is így csinálnék?
Juliska megrántja a vállát:
- Tőlem. . . Nem a mi tehenünk! 

Az étteremben lepottyan az asztalról a vendég kanala. A pincér odaugrik, és a zsebéből elővéve átnyújt egy kanalat. A vendég csodálkozik:
- Mondja, maguk mindig ilyen figyelmesek?
- Igen, uram. Nemrég felvettünk egy statisztikust, aki kiszámította, hogy időnk 14%-át arra fordítjuk, hogy kicseréljük a leesett dolgokat. Ezért mindenki a zsebében hordja a tartalékot.
- Ez kiváló. És mondja, miért lóg egy madzad a sliccénél?
- Tudja, a statisztikusunk kitalálta, hogy amikor elmegyünk WC-re, ne kelljen kézzel hozzáérnünk a műszerünkhöz, mert akkor utána kezet kell mosni, ami időveszteség. Így csak ezt a madzagot megrántjuk és mindjárt kint van minden.
- És mondja, hogyan teszi vissza?
- Nem tudom, a többiek hogy csinálják, és speciel a kanalat használom. 

Kedves anya és apa!
Jól vagyok, remélem, ti is. Mondjátok el Walt bátyámnak, meg Elmer bátyámnak, hogy a Tengerészgyalogság mérföldekkel jobb, mint az öreg Minch-nek dolgozni. Mondjátok meg nekik, hogy csatlakozzanak, amilyen gyorsan csak tudnak, mielőtt minden hely betelik.
Kicsit ideges voltam eleinte, mert ágyban kellett maradni egészen reggel 6-ig, de már túl vagyok rajta és tetszik, hogy tovább alhatok, mint szoktam.
Mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy amit reggeli előtt tenni kell, az nem több, mint rendbe rakni az ágyat, meg kifényesíteni pár dolgot. Nem kell moslékot adni a disznóknak, takarmányt behordani, darát keverni, fát hasogatni, tüzet rakni. Gyakorlatilag semmit se kell csinálni.
Borotválkozni azt kell, de az se túl rossz, mert van melegvíz.
A reggeli bőviben van olyanoknak, mint gyümölcslé, gabonapehely, tojás, szalonna, stb. , de elég gyenge a normális kaját tekintve, mint pl. krumpli, sonka, sültoldalas, steak, sült padlizsán, sütemény. De mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy le lehet ülni két városi fiú közé, mivel azok csak kávén élnek. Az ő kajájukkal, meg a sajátunkkal aztán már ki lehet bírni délig, mert akkor újra enni adnak.
Nem csoda, hogy ezek a városi fiúk nem sokat bírnak gyalogolni. Naponta kimegyünk "erőltetett menetre", ami az őrmesterünk szerint hosszú gyaloglás, hogy megkeményítsen bennünket. Ha úgy gondolja, ám legyen, nem az én dolgom, hogy mást mondjak, de ezek az "erőltetett menetek" kb. olyan hosszúak, mint a postaládánk a farmtól. Aztán persze a városi fiúknak feltöri a bakancs a lábát, és mind teherautón megyünk vissza a laktanyába.
A vidék szép errefelé, de félelmetesen lapos. Az őrmester egyébként olyan, mint a tanár az iskolában, állandóan kötözködik. A százados olyan, mint az iskolaigazgató. Az őrnagyok és ezredesek csak mászkálnak erre-arra és ráncolják a homlokukat. Egyáltalán nem zavarnak senkit.
A következőtől biztosan halálra röhögi magát Walt és Elmer bátyám:
Elkezdtem kapni a kitüntetéseket a lövészeteken, fogalmam sincs, hogy miért. A célpont közepe majdnem akkora mint egy mókus feje, és nem mozog. Ráadásul vissza sem lő, mint nálunk a Higget fiúk. Csak kényelmesen feküdni kell, és eltalálni a fekete kört. Még csak nem is nekünk kell betölteni a töltényeket: kapjuk dobozszám.
Aztán itt van ez közelharc gyakorlatnak nevezett dolog. Birkózni kell a városi fiúkkal. Nagyon vigyáznom kell velük, mert igen könnyen törnek. Ez egyáltalán nem olyan, mint amikor otthon az öreg bikával birkózunk. Úgy néz ki, hogy én vagyok a legjobb, kivéve Tug Jordant, aki Silver Lake-ből jött. Őt csak egyszer vertem meg. Ugyanakkor vonult be mint én, de én csak 64 kiló és 152 cm magas vagyok, ő meg 136 kiló és 190 cm.
Bárhogy is, mondjátok el Waltnak és Elmernek, hogy siessenek és jöjjenek, mielőtt más fickók megneszelik ezt a jó helyet!
Szerető lányotok, Gail 

Móricka és az anyukája vacsoráznak.
Móricka megszólal:
- Anyu. . .
- Kisfiam! Evés közben nem beszélünk, majd vagyora után elmondod!
- De anyu. . .
- Mit mondtam?
Vacsora után:
- Mit akartál mondani Móricka?
- Csak azt, hogy egy csótány volt a tányérodon, de most már mindegy mert úgyis megetted! 

A Dinoszauruszokat nem meteor pusztította ki. Chuck Norris volt.

Buli után a pasi így szól a frissen felszedett szőkéhez: 
- Cseréljünk számot! 
Mire a szöszi:
- Nemáá, nekem kell az enyém, olyan sokan ismerik. 

Repülés közben hirtelen leállnak a gép hajtóművei. 
A pilóta beszól a mikrofonba:
- Kérem, mindenki maradjon a helyén, ne nehezítsék meg az azonosítást! Köszönjük!